Nemzetközi Főoldal Regisztráció | Belépés | Adatvédelem | Hirdessen velünk!
   
 
HÍREK
 
 

Bemutatták a vámpírlakosztályokat a Soho-ban
(2009-12-07 )

Ahogy arról már korábban hírt adtunk, a budapesti Soho Boutique Hotel, a Kare Budapest és a PS Produkció együttműködésének eredményeképp elkészült két exkluzív vámpírlakosztály, melyet a tervezők a Vámpírok bálja musical két meghatározó alakjának (Krolock gróf és fia, Herbert) stílusában alkottak meg. A várva várt megnyitó napja, azaz december 7-e elérkezett, s a Viva la Musical! természetesen képviseltette magát a sajtóbemutatón. Helyszíni beszámolónk következik.

A négycsillagos boutique hotel könnyen elérhető úticél, hiszen az Erzsébet körútról nyíló Dohány utcában kellemes, központi helyen található.  A modern kialakítású előcsarnokba belépvén már gyülekező tömeget találtunk, a sajtó munkatársait és az elkötelezett Vámpírok bálja rajongókat. A várakozás ideje alatt stílusosan vörös színű frissítőket kínáltak a házigazdák, illetve aprósütemény állt a rendelkezésünkre.

A sajtóbemutató Héni Zsolt, a Soho Boutique Hotel igazgatójának rövid köszöntőjével vette kezdetét.
Az igazgató úr elmondta, hogy a most bemutatandó projekt keretein belül három teljesen eltérő területen működő szervezet gyűjtötte össze energiáit és forrásait egy vitorla alatt: a PS Produkció, a Vámpírok bálja musical magyarországi bemutatója és jogtulajdonosa, mely a színház világát és az ötlet apropóját hozza a projektbe, a Kare Budapest design cég, akik belsőépítészettel, lakberendezéssel és kiegészítőkkel foglalkoznak, tehát a design területén jeleskednek, valamint a Soho Boutique Hotel, mely az idegenforgalom és a turizmus iparágat hivatott képviselni. De hogyan is jött létre ez az együttműködés? „A saját területünkön mindhárman a különlegeset és a legjobb minőséget képviseljük, ezért úgy gondoltuk, hogy az összefogásunk egy új, különleges közös jövőt eredményezhet – vallja Zsolt.

Ezek után a szót Landwehr Klára, a Kare Budapest ügyvezetője veszi át. Nagyon büszkék arra, hogy kezdettől fogva (2007-től – a szerk.) együttműködtek a PS Produkcióval, és amikor hallottak erről a kezdeményezésről, hogy hotelszobákat szeretnének berendezni a Vámpírok bálja produkcióval közösen, akkor ők szívesen álltak a szokatlan terv mellé. „A Vámpírok bálja egy teljesen egyedülálló musical, mégpedig azáltal, hogy Simon Edit producer, állami segítség nélkül, önerőből olyan magas színvonalú produkciót tudott létrehozni, mely akár a Broadway-en is megállhatná a helyét”  - osztja meg velünk gondolatait Klára.

Végül a PS Produkció részéről Dr. Póka Júlia executive producer mond pár szót:
„A színházkultúra, a lakberendezés és a turizmus egy sajátos egyvelege az, amivel most találkozunk, s ez mindenképpen egyedülálló Magyarországon, de megkockáztatom, hogy külföldön is. Ezek a szobák egy-egy főszereplő hangulatát, stílusát idézik és lehetőséget adnak arra, hogy a nézők ne csak a nézőtéren ülve élvezhessék az előadást, hanem azon kívül is belemélyedjenek a vámpírhangulatba.”

Az alkotók köszöntői után 8 fős csoportokban indulhattak el a sajtó képviselői és a rajongók, hogy megtekintsék a két suite-ot. Póka Júlia ugyan figyelmeztetett mindenkit, hogy vigyázzanak nyaki ütőereikre, a vérveszteség ténye azonban kicsit sem fogta vissza a társaságot. Sőt!

A negyedik emeletre érvén belső udvar visz minket a két lakosztályhoz. Elsőként a jobbról nyíló „Krolock suite”-ot célozzuk meg. Póka Júlia tényleg nem viccelt! A barokkos ám mégis modern, sötét színvilágú szobában maga Krolock gróf üldögélt ébenfa íróasztalánál! Szívélyesen fogadta a belépőket, pózolt, igen, egy nyaki ütőér is veszélybe került, de aztán minden sikeresen haladt, s volt alkalmunk körülnézni a suite-ban. A berendezés valóban a vámpír elegancia kézjegyét viseli magán, s úgy gondolom ez a lakosztály akár a gróf saját kastélyában is megállná a helyét.

Apja személyre szabott lakóhelye mellett Herbert stílusosan lilára festett falú lakosztályát találjuk. Nem csalódunk, Herbert is nyugodtan várja látogatóit pompázatos fehér és aranyszínű fotelében. A lila falon aranyszín tükör lóg, így Herbert-nek volt alkalma megvizsgálni, hogy van-e a vendégek között földi halandó.
 
A megtekintések után mennünk kell, hiszen megannyi érdeklődő várta még, hogy szemügyre vehesse a két lakosztályt és vérszívó lakóikat. A téli előadások után is, amíg várjuk a júniusban induló nyári báli szezont, a két vámpír-suite állandó "kiegészítőjeként" szerepel a Soho ajánlatában. Azoknak, akiknek elvonási tünetei lépnek fel az előadásblokkok között, szívből ajánljuk egy-egy éjszakára a különleges vámpírlakosztályokat!

 
Az eseményről készült képeink a galériánkban elérhetőek.

 

 
 
     
   
     
 
Design by PHtmL Impresszum (c) 2008-2010 Viva la Musical! online