|
|||||||
|
HÍREK |
|||||||
|
Misztikus filmsorozat indul az m1-en
A filmsorozat főszerepét Alföldi Róbert kapta, akit a Madách Színház színpadán a Producereknek és az Édeskettes hármasban című zenés komédiának köszönhetően musicalszerepben is láthatott a közönség. A filmsorozat fő helyszíne Pécs. A produkció a baranyai megyeszékhely népszerűsítésére is hivatott, melynek oka nem más, mint Pécs 2010-es debütálása Európa Kulturális Fővárosaként. A Géniusz története röviden: A Pécsi Nemzeti Színház egyik nyilvános próbáján rejtélyes körülmények közt meghal Brunner Károly író (Blaskó Péter), az okkultizmus szakértője. Brunnert egykori tanítványa, Paul Steiner (László Zsolt) hajszolja az öngyilkosságba; Steiner egy naplót követel a férfitől, aki inkább eldobja magától az életet. Brunner halálának egyik szemtanúja, a színházban tartózkodó Késmárki András (Alföldi Róbert), a Janus Pannonius Tudományegyetem professzora. András gyanúsan viselkedik; a jelek szerint jól ismerte az áldozatot, amit következetesen tagad a nyomozók előtt. Hogy miért is tört egykori professzora életére Paul Steiner, az is kiderül majd a sztoriból, amely persze számtalan nem várt eseményt és fordulatot is hoz. A történetben fontos szerepe van az áldozat levelének, melyben furcsa üzenetet küld a fiának. A további főszerepekben: Stohl András, Tenki Réka, Kolovratnik Krisztián és Erdélyi Tímea. A film rendezője Soós Péter, forgatókönyvírója Fonyódi Tibor, tehát a Tűzvonalban című sorozat alkotópárosa. A filmsorozat előzetese:
|
|||||||
|
|||||||