Nemzetközi Főoldal Regisztráció | Belépés | Adatvédelem | Hirdessen velünk!
   
 
 
 

Hosszú szünet után ismét itt!
írta: Héger Tibi [2009.02.24.]
Sziasztok!
 
Először is egy fontos adósságomat törlesztem:
Köszönöm nektek a könyvet, amit küldtetek, megkaptam és nagyon kedves tőletek! Köszönöm, köszönjük, hogy gondoltatok ránk!
 
Mint ahogy tudjátok biztosan már, Rákász Dani főszerepet kapott a Dirty Dancing c. musicalben, Berlinben. Nagyon büszkék vagyunk rá, megünnepeltük az utolsó előadását (aznap pont Alfredot játszottam). Az ügyelők bemondták, hogy Daninak ez az utolsó előadása, a show végén előrehívták a színpadra, és egy nagy csokor virágot kapott:) Aztán előadás után az igazgatóság egy kisebb bulit szervezett a tiszteletére. Ahogy tudom, azóta már megtartották a sajtótájékoztatót Berlinben, áprilisban pedig premier  ! Remélem lesz alkalmam majd látni őt, és szorítani a nézőtérről!!!!!

Januárban sajnos nem tudtam Magyarországon játszani a vámpírokat… Úgy döntöttünk, hogy jobb lenne előbb lefixálni a német verzióval kapcsolatos dolgokat, fonetikát, próbákat, stb.
Nyáron szeretnék otthon is szerepelni, hiszen nagyon szeretem a magyar előadás hangulatát és a kollegákat, szóval remélem, minden összejön, és ha nem is az összes előadásra, de legalább pár hétre haza tudjak menni!

Sajnáltam, hogy nem lehettem ott a 100. előadáson, ami egy igazi mérföldkő volt, hatalmas siker és érdeklődés övezte és övezi mind a mai napig a pesti változatot! Szeretnék innen is köszönetet mondani a közönségnek, hogy támogattak és támogatnak minket a szeretetükkel, és remélem, még legalább 10 x 100 előadást ünneplünk majd:):):):):)


Most pedig válaszolok a kérdésekre, amiket még hónapokkal ezelőtt feltettetek. Ne haragudjatok,elég zsúfolt most az "órarendem", előadások, próbák tömkelege után most van egy kis időm ismét.

Tehát:
"Lucifer":
Köszönöm, jó tudni, hogy mi a vámpírnevem; elgondolkodtam azon, hogy talán
használnom kéne:) Kérdezted, hogy sokkal másabb-e itt dolgozni és hogy hányadik szereposztásban játszhatom Alfred szerepét. Nos, természetesen sokkal másabb egy külföldi országban dolgozni, már csak a nyelvi különbségek miatt is, és hogy heti 6-7szer ugyanabban a darabban játszom. Ez elég nagy szám, és egy előadás is igencsak lecsapolja az ember energiaszintjét, plusz az Alfréd előadások, ami természetesen még nagyobb koncentrációt igényel. Alfréd szerepére a minősítésem "cover" ami tartalékot jelent, de természetesen játszom a szerepet, csak annyi különbséggel, hogy nem igazán vannak fix előadásaim. Akkor játszom ,ha az 1.szereposztás beteg vagy szabadságon van. A másik "cover" és én közöttem nincs igazán különbség; van olyan, hogy én játszom többet, legközelebb ő, ésnvan, hogy ő is szabadságon van, és akkor én játszom. Semmi véres megkötés nincs, hogy ki hányadik szereposztás, és megmondom őszintén nem is érdekel, így is-úgyis játszom. December 18-án volt a premierem, rögtön a főpróba után már színpadra tettek, és azóta volt, hogy heti 4 előadást is játszottam (7 előadásból) Alfredként. Előfordult, hogy egyet, vagy egyet sem, mert akkor a másik "cover" játszott, szóval teljesen változó. Nincs hatalmas különbség a coverek között, de én azt sem érzem, hogy egyáltalán a 3 Alfréd között nagy különbségeket tesznek. Myilván az 1.szereposztás játszik a legtöbbet, mindig, amikor csak tud, mert ez a rendszer így néz ki és így kell elfogadni, de ez nem azt jelenti, hogy a többi szereplőt nem kedvelik vagy rossznak tartják. Sőt, azt hiszem, ezt elmondhatom az összes többi szereplőről, szerepkörről is.

"Anna":
December 18-án voltam először Alfréd, Timi 19-én volt először Magda, mindketten kaptunk egy premier időpontot, de nem mondták meg előtte. Először látni akarták az úgynevezett "put in"-t, ami tulajdonképpen egy jelmezes zenekaros összpróba azoknak a főszereplőknek, akik beállnak xy szerepre, aztán mivel elégedettek voltak, így kitűzték az időpontokat. A további játszási rendünk mondhatni véletlenszerű, akkor tudjuk, hogy mikor játszunk, ha az 1.szereposztás szabadságon van. Olyankor körülbelül eldöntik ,hogy ki mikor játszik, de javarészt reggel dől el, ha felhívnak 11 óráig,hogy játszanod kell a szerepet, mert beteg az 1.szerepsoztás. Szóval mondhatni: igen, javarészt véletlenszerű, olyannyira, hogy már olyan is előfordult, hogy a 2.felvonást kellett csak játszanom, mert az 1.szereposztás rosszul lett, és mivel minden nap az ensemble-ben vagyok, így rögtön mondták, átváltottam a jelmezt és a sminket, és én folytattam az előadást.

"Myra":
Igen, volt ünneplés a szülinapomon, nekem volt az egyik "legkülönlegesebb" felköszöntésem, hiszen aznap tartottuk az első zenekari ülőpróbát, aztán természetesen a kismadarak elcsiripelték, hogy születésnapom van, és a zenekar rázendített a "Happy Birthday-re" az összes jelenlévő pedig becsatlakozott az énekszólammal :) Szóval zenés születésnapom volt :)
 
P.S.: Ja, majd elfelejtettem! Mellékeltem Nektek pár képet: katt ide!

Kommentek (2)

Lucifer - 2009.10.05. - 17:32:07
# 1
Szia Tibi:) Jó kor veszem már én is észre, hogy létre jött egy újabb blog bejegyzés:) Am a vámpírnevet szívesen, bár elég valószinű, hogy az igazi vámpír neved nem igy nézne ki csak találtam egy oldalt aminek az volt a neve, hogy:Vámpírnév generátor....:D Nem túl értelmes dolog de jól ellehet vele szórakozni:) mennyi időtök van a pihenésre? Az ensemble szerepben állandóan színpadon kell lenned? Gondolom hogyha van egy szabad napot akkor is előfordulhat hogy felhivnak azzal hogy ugorj be Alfréd szerepére sürgősen...ha egy ilyen előfordul nem szokott bosszantani a dolog, hogy pont a pihi napodon kell beugranod? Huuuh jól megcsavartam már azt a mondatot, de remélem naggyából kivehető, hogy mire akartam kijukadni:) Továbbra is sok sikert és szerencsét kívánok neked:) Nem kis dolog az amit te, és a többiek is, nap mint nap véghez visztek:)

Lucifer - 2009.10.05. - 17:33:19
# 2
Ui.:A képek nagyon jók lettek:) Köszönjük, hogy megosztottad velünk:):)


A hozzászóláshoz be kell lépned!
 
 
     
     
 
 
     
 
Design by PHtmL Impresszum (c) 2008-2010 Viva la Musical! online