Nemzetközi Főoldal Regisztráció | Belépés | Adatvédelem | Hirdessen velünk!
   
 
 
 

Interjú a Vámpírral!
írta: Rákász Dani [2008.10.03.]

Sziasztok! Itt rögtön az első bejegyzés elején azzal kezdeném, hogy határozottan jól érzem magam! :-) Mielőtt kijöttem, izgultam, hogy esetleg nagyon monoton lesz a dolog, de épp ellenkezőleg! A pesti Vámpírok próbáinak jó tapasztalatai után itt sem csalódtam! Annyira jól szervezetten működik minden, hogy az embernek fel sem tűnik, hogy egész nap dolgozik, mert minden technikai és szervezési dolgot „alá tolnak”.

Szuper az információáramlás, mindenki időben tud mindent, ami nagyon fontos. Persze nagyon keményen meg is követelnek bizonyos dolgokat; például időben ott kell lenni reggel, már negyed órával kezdés előtt megérkezni, bejelentkezni. De működik a rendszer, figyelnek rá, hogy kapjunk enni-inni, van szünetünk, pontosan kezdődnek-végződnek a próbák, mindig időben tudunk a következő nap vagy akár az egész hetünk körülbelüli alakulásáról… Egyszóval fantasztikus a munkamorál! Azt erős lenne mondani, hogy egy intenzív nyaralás, de mindenképpen egy szuper jó workshop volt az eddigi másfél hét.

A többiek is mind jó fejek; én egyébként is nyitott srác vagyok, úgyhogy már az első percben elkezdtem keresni a közös hangot a legtöbbekkel. Szerencsére jól beszélek angolul és németül is, úgyhogy ez nem jelentett különösebb problémát – az a rejtett célom, hogy a németekkel mindenképp németül beszéljek. Ilyen módon 15-20 emberrel már el is jutottunk egy barátkozási szintre, a többiek még váratnak magukra, de szó sincs arról, hogy bárki is barátságtalan lenne. Sokakkal vagyok már olyan jóban, hogy ha majd a premier után több időnk lesz lazítani, akkor el tudunk menni sörözni vagy moziba. Mindenki törődik a másikkal, odafigyel a másikra, ami a lehető legjobb hozzáállás, hiszen bizonyos értelemben minden nap reggeltől estig egymásra vagyunk utalva.

Csak vasárnap van szabadnapunk, de az is mutatja, hogy már most jól összeszokott a csapat, hogy a kevés szabadidőt is együtt töltjük olykor. Legutóbb a Blue Man Groupot néztük meg itt a Metronom Színházban. Amikor beléptünk az épületbe, komolyan mondom, alig jutottunk szóhoz! A színház olyan felszereltséggel bír, mint egy űrhajó! Tényleg azt vártam, hogy egy adott pillanatban elzúgnak mellettem a csillagok és kikötünk valahol a Tejút másik felén… hihetetlen szintű technológiával van felszerelve. A Blue Man Group egyébként is egy olyan performance, amely jócskán bővelkedik az effektekben, szóval parádésan szerepelt a színház. Gyönyörűen néz ki belülről, tátva maradt a szánk, amikor először láttuk, és fantasztikus érzés volt, hogy ott fogunk dolgozni! Most még egy múzeumban próbálunk pár hétig, de nagyon várjuk már, hogy a teátrumban folytathassuk!


Kommentek (4)

Myra - 2008.10.03. - 21:07:27
# 1
Kedves Dani és Többiek! Köszönjük Nektek, hogy még kint is odafigyeltek arra, hogy ezekben a - számunkra "vérszegény" - hónapokban híreket kapjanak a magyar rajongók Rólatok, illetve az oberhauseni próbákról, előadásokról. Mi is életben tartjuk a fórumokat és várjuk, hogy élőben, ott Oberhausenben is megnézhessünk Benneteket! Nagyon örülünk, hogy jól érzitek kint magatokat s hogy jó a társaság. Ez fontos! :) A heti 1 szabadnap nem sok, de a kemény munkának ott is ugyanúgy meg lesz a gyümölcse, mint itthon, hiszen remek a produkció, és ehhez kell, hogy szívvel-lélekkel beleadjatok mindent. Dani, miért múzeumban próbáltok? Ez nem egészen világos nekem... Szeretettel gondolunk a kint lévőkre, büszkék vagyunk Rátok, és várjuk a további beszámolókat. Baráti ölelés Mindannyiótoknak, Tibikének külön is :) Myra

Zsu - 2008.10.04. - 00:34:22
# 2
Drága Timi,Dani és az egész magyar különítmény! Nagyon drukkolok értetek,és biztos vagyok a sikeretekben ott a messzi távolban is.Örülök hogy igazán jó körülmények közt vagytok,az "űrhajóban"ami most a Tiétek is:) Sajnos a premierre kijutni majdnem lehetetlen,de készülünk hozzátok természetesen.Amint mindent leszerveztünk megyünk csodálni benneteket. Addig meg irjatok mindenről ha van egy kis időtök! A próbákhoz kitartást,a premierre full teltházat,és utána sok-sok jó kritikát!Vegyétek le a lábáról a németeket:)))) Millió puszi!

Anna - 2008.10.04. - 20:14:24
# 3
Kedves Dani! Jó volt olvasni, amiket írtál, remélem, a többiek számára is ilyen jó élmény a próbaidőszak. Kívánom, hogy olyan szeretettel fogadjon Benneteket a német közönség, mint az itthoni :) Ha lesz egy kis időd, mesélnél a táncpróbákról? Hány táncos van, ki próbál Veletek, mennyiben más a koreográfia stb. Köszönet, amiért egy-egy bejegyzés erejéig szakítotok időt ránk! Remélem, hamarosan ismét hallunk Felőletek :) További jó felkészülést az összes vámpírnak!!

DRoni - 2008.10.04. - 23:57:09
# 4
Szia Dani! Nagyon örülök, hogy ez a blog létrejöhetett és vállaltátok az időnkénti beszámolókat! Jó érzés első kézből olvasni a Veletek történteket - így egy kicsit még közelebb érezhetünk Titeket! :) Sokat gondolunk Rátok - a büszkeség érzésével! :) Örömmel olvastam, hogy jó a társaság, befogadtak Benneteket, és ha komoly és nehéz munka folyik is nap mint nap, jó hangulatban, vidám emberek között történik mindez! Teljes szívemből kívánom, hogy legalább olyan szeretettel fogadjon az ottani közönség, mint amilyenben idehaza részesültök! :) Kíváncsian várjuk a további "híradást"! Addig is sok-sok puszi Neked és a Többieknek! Szeretettel, Roni


A hozzászóláshoz be kell lépned!
 
 
     
     
 
 
     
 
Design by PHtmL Impresszum (c) 2008-2010 Viva la Musical! online