Holnapra le kell adnom a diplomaosztóra írt beszédemet. Rossz leírni, de még egy sor sincs meg.
Körülöttem összegyűrt papírhalmaz. Vagy túl gyerekes, amit írok, vagy üres, és élettelen. Rá kell jönnöm, nem éltem még eleget eddig. Persze ha meglesz a diplomám, és beköltözöm Greenwich Village-be, akkor aztán zajlani fog az élet! Kaland kaland után! Talán megtalálom a számításom és a nagy szerelmet is. (De jó lenne egy napon és egy helyen meglelni mindkettőt...)
Na, vissza a szövegre. Muszáj koncentrálnom!
De előbb leugrom a sarokra egy hot-dogért.
Talán benézek a kávézóba is. Ilyenkor mindig van ott valaki az évfolyamról...
Kitaláltam! Nem írok semmit. Nem kell beszéd! Spontán leszek! Kiállok, és eléneklem a We Are The Champions-t. Szerintem ez remek ötlet. Megyek is, beavatom a többieket. Szép lassan mindenki bekapcsolódik majd… a refrént együtt énekeljük… Mekkora ötlet!!! :D Ha kicsit rákapcsolok, csak úgy áradnak belőlem a kreatív a gondolatok. Nem lesz itt gond! :)
